Megkezdtük a sulit jupííí! Minden kezdet új lehetőségeket jelent, így ma épp nem történt semmi. Ellentmondásos? Nem, ez is egy lehetőség... Az oktató precíz és pontos, nem húzta az időnket, mint egyes tanárok nálunk. Elmondta miről fog szólni az óra, közölte mit kell beszerezni és miket kell teljesítenünk a negyed év során. Nem elvenni, hanem meghozni akarta a kedvünket ami meglehetősen szokatlan volt. Ebédidőben kipróbáltam a menzát is, egészen tűrhetően főznek, a gyanús szalonna is teljesen átfőtt és könnyen szelhető volt. Svédországban svédasztalos a menza is, így többféle fogás közül válogathat a diák, vagy akár új ízeket is kikeverhet az ételek külön féle konbinációjával. Itt ebbe sem szólnak bele. Viszont a végén a koszos dolgokat is nekünk kell szelektíven leválogatnunk. Így külön helyre megy a tányér az evőeszköz és teafilter is.

A suli után némi banki ügyintézés következett, hogy rendezhessem a szállás költségét. Az első bankban közölték, hogy itt mindenki interneten fizeti a számláját és kártyás fizetésről még csak ne is álmodjak náluk. Ez azért annyira nem volt meglepő, de ez lett volna a legolcsóbb megoldás. Szóval hazarobogtam ebankolni. Mivel a kipróbáláson már otthon túljutottam nem okozott nagy gondot a belépés, pedig egész kis tortúra, ha nem tudjuk mit is csinálunk. A nagyobb problémát a kiadott papírokon lévő angol szöveg, magyar átutalási megbízásba történő tömörítése okozott. Remélem mindent helyesen töltöttem ki és nem lesz problémám ebből a közeljövőben.

Újabb esélyek. Talán még nincs minden veszve...

Mint minden csecsemőnek, nekem is fel kell kelnem és meg kell tanulnom járni. Ma megtettem az első lépéseket... Még csak épp az ajtófélfát engedtem el ugyan, de napról napra távolabb jutok, hiszen minden lépést egy másik követ. Persze vannak még botlások, nem is kevés, de a szándék már megvan, és most a kitartásra kell koncentrálnom, hogy az asztalterítőt elérve, elmondhassam, hogy megcsináltam! Ebben a pillanatban, már nem lesz érdekes, hogy mekkora utat tettem meg vagy hány porcelántányért törtem össze a terítőbe kapaszkodva, mert ebben a pillanatban ezt minden szerető szülő elfelejti. Remélem így leszek ezzel én is, ha majd egyszer megnövök!

Szóval első lépések... Ma kézenfogtam a lustaságom, és elmentünk együtt futni. 30 perc csöndes magány... Csupán egy-két ismerős arc köszönt vissza a hűvös, félhomályos estén. Mint mindenhol, itt is minden a koncentráción múlik. Ha figyelek a légzésemre, messzebbre juthatok mint gondolnám, csak akarat és egy jó kifogás kérdése, hogy a chatről lelépve, végre némi időt fordíthassak magamra. Napi fél óra önzés nem is olyan sok...

Amikor eldönti az ember, hogy külföldön fog tanulni, országot is kell választania. A rengeteg kitűzött követelmény között, volt egy, ami nem is igazán követelmény volt, sokkalinkább egy velejáró. Sötétség. Úgytűnt ez a kérdés is kedvező irányt vesz Svédországgal, de nem így lett. A sötétséget csak nappal élvezhetem majd, mivel a szobám ablaka egy gyönyörűen kivilágított parkolóra néz és egy árva függöny sem fityeg az ablakom elött. Mint kiderült, ez nem jár a szobához, mint ahogy zuhanyfüggöny sem. Hihetetlen. Ezt mostmár kihívásnak kell, hogy vegyem...

Ma délután megint meglátogattuk Gemmelstadt-ot, ez egy felettébb aranyos városka egy kis domb tetején. A legmagasabb ponton, középen áll a templom harangtoronnyal, és körülötte  piros és fehér színre festett azonos méretű, mintájú és formájú házacskák egész kis serege sorakozik. Este elbúcsúztattuk Zsan Zsák-ot, egy jó kis csendes ülőssel. Majd levándoroltunk a STUK-ba bulizni. Így ma megtanultam, hogy ha buliba mész és nem tudsz táncolni, ne öltözz fehérbe. Viszont arra még mindig nem jöttem rá, hogy mit élveznek ezeken a helyeken az emberek!?