TnT 2010.08.31. 01:59

The new world

Megkezdtük a sulit jupííí! Minden kezdet új lehetőségeket jelent, így ma épp nem történt semmi. Ellentmondásos? Nem, ez is egy lehetőség... Az oktató precíz és pontos, nem húzta az időnket, mint egyes tanárok nálunk. Elmondta miről fog szólni az óra, közölte mit kell beszerezni és miket kell teljesítenünk a negyed év során. Nem elvenni, hanem meghozni akarta a kedvünket ami meglehetősen szokatlan volt. Ebédidőben kipróbáltam a menzát is, egészen tűrhetően főznek, a gyanús szalonna is teljesen átfőtt és könnyen szelhető volt. Svédországban svédasztalos a menza is, így többféle fogás közül válogathat a diák, vagy akár új ízeket is kikeverhet az ételek külön féle konbinációjával. Itt ebbe sem szólnak bele. Viszont a végén a koszos dolgokat is nekünk kell szelektíven leválogatnunk. Így külön helyre megy a tányér az evőeszköz és teafilter is.

A suli után némi banki ügyintézés következett, hogy rendezhessem a szállás költségét. Az első bankban közölték, hogy itt mindenki interneten fizeti a számláját és kártyás fizetésről még csak ne is álmodjak náluk. Ez azért annyira nem volt meglepő, de ez lett volna a legolcsóbb megoldás. Szóval hazarobogtam ebankolni. Mivel a kipróbáláson már otthon túljutottam nem okozott nagy gondot a belépés, pedig egész kis tortúra, ha nem tudjuk mit is csinálunk. A nagyobb problémát a kiadott papírokon lévő angol szöveg, magyar átutalási megbízásba történő tömörítése okozott. Remélem mindent helyesen töltöttem ki és nem lesz problémám ebből a közeljövőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://svedpingvin.blog.hu/api/trackback/id/tr142260568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lacassiopeia 2010.08.31. 15:13:15

a postai befizetés nem olcsóbb egyébként, mert nem kártyás fizetésnek tartják, hanem a legdrágább tranzakciós dijat számolják fel
süti beállítások módosítása