Ma reggel (10 óra) beslattyogtunk a városba elintézni néhány dolgot. Nekem jégoldót és csavarlazítót kellett szereznem egy 13-as izmos kulccsal egyetemben. 10:30 a busz megállt a város közepén, leszállunk, fő utca, sehol egy ember. Még ilyet, még mindenki alszik! Hát tisztára otthon érzem magam itt. Ezek tudják hogyan kell élni... :) Körbenéztünk, ennek mi lehet az oka, s hamar kiderült, hogy a boltok csak délben nyitnak nagy többségben. Sebaj irány a benzinkút, a város szélén (10 perc séta). Benzinkúton mit árulnak? Hát szendvicseket, mimást... igaz egy városban arra van szükség... Szóval a 13-as kulcsra esély sem volt, de a másik két dolog meg lett. Rettentő boldog voltam, bár ennyire kevés jégoldót egybecsomagolva én még nem láttam, kb két fújásnyi lesz komolyan, na mindegy. A központ felé baktatva beugrottunk, egy még nem eldöntött vallási nézeteket valló templomba, ahol épp énekeltek. Egy fotó, mehetünk tovább. Á csak viccelek, nagyon szépen énekeltek, és nem mellékesen meleg volt a templomban. 12-ig gyakorlatilag teljesen megkerültük a város magját, feltérképezve hova is menjünk be ha kinyitnak a boltok. ( én már ekkor kacsintgattam a hamburgeressel...szőke női kiszolgáló...vagyis, csak éhes voltam) Egyig nézelődtünk, én találtam egy mindent árulok boltot, na itt volt kulcs de készletben és racsnis, amit meglehet, hogy rossz gyerek lévén az első mozdulattal tönkretennék... De végülis kulcsot már kértem egy osztráktól, és az egész jó, szóval ez most kimarad. 13:00 a hamburgeres felé vesszük az irányt, és ahogy haladunk a főutcán felmerül bennem, hogy meg kellene nézni a naplementét. De mivel éhesek vagyunk így nem jobbra, hanem balra megyünk. Azért valaki mégis figyel erre a mai napra, mert ott akkora sor fogad, hogy inkább lesétálunk a tengerpartra, ahol így épp elkapjuk a lemenő napot és pont. (13:30 és a nap lent van) Az ég olyan giccses, hogy alig lehet ránézni... Ezután újra próbálkozunk a hamburgeresnél, de mint derült égből a villámcsapás, otthon vár a rakott-römmel, (új kaja, olyan mint a rakottkrumpli, csak hagyma is van benne és a krumplit se főzzük meg előtte, időtakarékosság miatt, plusz mindent megkoronázva sajt van a tetején). Szóval mivel elintéztünk mindent, láttuk a naplementét, csekkoltuk, hogy a kikötő és az öböl teljesen be van fagyva, ráadásul a rakottrömmel otthon vár, ja bórsóleves is van hozzá galuskával, úgy mint otthon, persze nem olyan, így hazafelé vesszük utunkat. Végigsétálunk újra a főutcán, ahol már akkora a nyüzsgés, hogy két pillanat alatt elveszíthet benne bárkit az ember, de nagyon hangulatos. Mécsesek égnek, kis standokon mézeskalácsot árulnak különféle emberek. Ezután hamar sötétedik, az utcai lámpák, már rég égnek, és minden kavarog a maga megszokott kaotikus módján. A buszmegállóba érve, ami a főutcára merőleges, legforgalmasabb utca (gyakorlatilag egy X-el meg van jelölve a központ, olyan mint a váci utca rákóczi kicsiben, csak a rákóczin itt egy zebrával át lehet kelni, és 1x1 sávos...), szóval mint mondtam a buszmegállóba érve kiderül, hogy a busz kb egy óra múlva jön. Így kénytelen kelletlen folytatjuk utunk a váci utca folytatásán, (ajánlom mindeninek otthon, mert az is hangulatos) és kiderül, hogy itt van ám az igazi buli. Manónak öltözött gyerekek kergetik egymást, minden standon kaját árulnak, egy nagy sátorban sorbanállás után a mikulás szakállát lehet rángatni és a sátor előtt négy igazi zúzmó zabáló aggancsos bundás ácsingózik, kikötve, egy egy oszlophoz vagy padhoz, amint azt egy rendes háziállattal szokták a városban. Amúgy a rénszarvasok meglepően kicsik, nem is értem, hogy tudják elhúzni a nagypocakos szánját... Gyakorlatilag a fejem magassabban végződnek szarvasostul mindenesstül. És ez nem az s-es méret! (nem mellékesen puhus bundás aggancsuk van, amíg le nem dörgölik egy fánál) Továbbsétálva a manók jeleneteket adnak elő, nagy taps kíséretével, mi szerválunk egy egy helyben, tűzön sütött gofrit, lingonberry jammel és tejszínnel. Ezekután összefutunk a svéd tanárnőnkkel, aki engem megismert de én őt alig, mert az orra hegyéig be volt bugyolálva. Nagy öröm, majd a beszélgetés során kiderül, hogy az ő lánya volt az egyik manó. (valószínüleg le is fotóztam az egyik szarvassal). Na de tényleg, gofrit benyomtuk, kezem teljesen elfagyott, busz is jön, mostmár tényleg irány haza. Mint a tanárnőtől kiderült ez a megmozdulás egyetlen egyszer van egy évben és a mikulás helyi helytartóját (egy kerti törpét) ünnepelik. Úgyhogy ez egy nagyon spontán szervezett nagyon nap volt, ha létezik ilyen.

Na csak, hogy nagymamáim se unatkozzanak, itt az ideje, hogy kanyarítsak néhány újabb sort a digitális vászonra. Kezdjük ott, hogy három hete hó van (november 5 óta egész pontosan, ez könnyű, mert szülinapot ültünk aznap) és hozzá megfelelő hideg is társul. A héten megütöttük a -18°C-t, természetesen tiszta égbolttal (a kettő mondjuk összefügg), így mehettünk ki északi fényt nézni... Dideregtünk egy fél órát de nem jött zöld maszat az égre, tehát sokkal jobbnak láttuk ha háton csúszdázunk a megfigyelődombról... (no comment). Meg kell, hogy állapítsam a hó igazán élvezi a hideget, és rengeteg előnnyel hálálja meg a gondoskodást. Itt van mindjárt például, hogy nem olvad el vagy nem lesz szürke és latyakos, szép tiszta fehér marad hosszú heteken át. Azonkívül a nagy hideg miatt egészen száraz, így az épületekbe sem hordják be az emberek, nincs víztócsa a bejárati ajtónál és nem kell takarítani. A svédek nem sózzák az utakat, csak egyszerűen végighúzzák az összeset egy homlokrakodóval (markológéppel), hogy szép tömöt és sima legyen. Ez igaz a gyalogutakra is, mert itt azon is könnyű szerrel elférnek!

Egy ideje már rendszeres könyvtárlátogatóvá avanzsálódtam, igaz még egyetlen könyvhöz sem nyúltam hozzá, viszont az épület tájolása fantasztikus. Kis kiszögellésekben nyolc tíz pad, padonként egy ember (ez itt is így megy) és mind a naplementét látja maga előtt. Jelzem, háromnegyed kettő körül járunk délután. Kettőre a nap már lent is van, négyre teljes a sötétség. Vagyis ez így nem teljesen helyes, mondjuk inkább, hogy négyre éjszaka van. Merthogy mindenhol lámpák égnek, minden egyes gyalogút ki van világítva, az ablakokban kis lámpácskák pislákolnak, mindenhol hangulatvilágítás, és nem ám csak elszórva, itt tényleg mindenki tisztességesen világít. Az egyetemen a hat épület között húzódó utcát 40W-os izzókkal világíthatják mert könnyűszerrel bele lehet nézni, de derék magasságban is van egy újabb lámpasor így nagyon szép szórt fényben úszik a campus. Hozzátszem függönyök sincsenek nagyon, ezt már valószínüleg írtam, de azt még nem, hogy így a benti fény szűretlenül özönlik az utcára. Szóval igazság szerint nincs sötét, kivéve ha autóba ül az ember. Mert a várost elhagyva a közvilágítás megszűnik és a fényözönt az éjszaka puha fekete mélysége váltja fel, amelyet csak rövid időre varázsol újra meg újra nappallá az elsuhanó svéd autók három kiegészítő reflektora.

Ma este tíz, ballagok hazafele a suliból és az ég csodálatos fényárban úszik, valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag. Már néhány alkalommal volt ilyen (fotós szakzsargon következik) olyan mintha a cokin szűrőcsalád összes félátmenetes ND, dohány és királykék szűrőjét össze-vissza de egyszerre haszálták volna az égbolt kiexponálásakor. Magyarra fordítva, narancssárga és kék fényekben úszott a világ. Ezt még különösebbé teszi az a tény, hogy az ég alja ilyenkor nem narancssárga, mert az mélykék vagy világosszürke. A narancsos derengés csak jóval a horizont felett kezdődik, így varázsolva érthetetlenné és teljes mértékben leírhatatlanná az eget. Sajnos gép még egyszer sem volt ilyenkor a kezemben, de az érzést úgysem tudná visszaadni...

Az óraátállítás igen érdekes dolgokat eredményezett. Délután négykor gyakorlatilag leszáll az este. Ötkor még látni furcsa fényjelenségeket az égen, például vörösen pulzáló fellegeket, (mindig a város felett), viszont a csillagok már rég fent vannak. Igaz soha nem is mennek le, csak a fényviszonyok változása miatt nem látjuk őket, és ötre már olyan sötét van, hogy majdnem teljes fényükben ragyoghatnak az égen. A nap már nem kúszik egy arasznál magasabbra az égen így egész nap gyönyörű szép hosszú árnyékok hada sorakozik a talajon. Decemberre állítólag egyáltalán nem fog hajlandóságot mutatni arra, hogy felkeljen.

Az óraátállítással egyidőben megjelent az első karácsonyfa is a környéken, minden nap ott virít az egyik ablak alatt a délutáni sötétségben.

Hó már megint nincs és a másfél méteresről is le fogunk maradni, mert csak január végén esedékes. Ennek, most nem tudom, hogy örüljek-e vagy sem mert a hazaút így talán könnyebb lesz, viszont a másfél méter az másfél méter! Persze ki tudja mit tartogat az időjárás erre az évre, de egy biztos, a globális felmelegedés itt is megtette a hatását. Az ittlakókat kérdezgetve ez egyértelműen kiderült.

Pénteken ellopták a svéd srác bringáját az egyetem elől, úgy, hogy le volt lakatolva. Hozzáteszem, ez nem az első eset, hogy ilyet hallok, szóval a gyaloglás lehet, hogy kifizetődőbb, mégha bakkancsot is kell vennie hozzá az embernek. Amúgy nagyon vicces látvány a bicikliseket esni kelni látni, mert ugye ha már megvették a bringát, hát használják is, legyen odakint akár fagy vagy hó, ők menek és tekernek. Aztán esnek...

Fontos infó minden ideutazó sportolni vágyónak, hogy hozzon magával egy lakatot! Mivel nem elég, hogy a havi bérlet borsos árárt kifizeti az ember, megdobva a kártya árával, amit persze nem téritenek vissza, ha vissza adom, de még külön lakatot is kell venni a szekrényekre, különben akárki hozzáfér a tartalmukhoz.

Az ujjamat ismét elégettem, ez volt a negyedik alkalom, de az első, ami figyelmetlenség miatt történt. A sütő ajtót már előző hónapban kicseréltettem, mert nem lehetett kilencven fokba kinyitni csak negyvenötbe, ami elég kellemetlen, ha ki kell venni valami a forró sütőből. Ismerve az itteniek gondolkodását, kicsit nyomatékosítottam is mivel a sütő melletti konyhabútor élre vasalható fóliája a rosszul záródó sütő miatt elkezdett felpöndörödni. Így mondanom sem kell, hogy azonnal kicserélték... :)

Lassan pegig úgy nézek ki mint Mick Jagger, és nem a szám nőtt meg, hanem a hajam!